A DROGTÖRVÉNY VISSZANYAL

A kamudílerek állandó gondot jelentenek a Bulinegyedben. Nem azért, mert az ördögtől való, ha az itt bulizók némelyike elszív egy-egy spanglit, hanem mert a turistáknak az utcákon drogot kínáló, több fős csoportok a legszemetebb módszerekkel próbálják lehúzni áldozataikat, ahogy az az RTL Klub videójából is kiderül:

 

Ez pedig már nem drogkérdés, hanem közbiztonsági probléma. Az a turista, akit körbevett a falka, és a kialkudott összegen túl ijedtében még hagyta újabb 20 000 Ft-tal lehúzni magát, aligha gondol majd szeretettel Budapestre. Rossz szájízét feltehetőleg fokozza, hogy fű helyett majorannát sóztak rá.

Tegyük hozzá, ebben a szakmában sok az üresjárat, és a fijjúg a maguk sajátos módján igyekeznek szórakoztatni magukat. Ez leginkább abból áll, hogy minden arra járó srácnak beszólnak, és természetesen a nők se ússzák meg egy-két szaftosabb megjegyzés vagy ajánlat nélkül – ami vélhetőleg nem növeli a budapesti éjszaka vonzerejét. A Bulinegyed húzóerejét jelentő, évi több milliárd adót befizető vendéglátó-helyek számára határozottan rossz, hogy a kamudílerek megszállták az utcákat, hiszen ezek a figurák lerombolják azt, amit a vendéglátósok másfél évtizedes munkával felépítettek.

Jogos kérdés, hogy – mivel Európa legkeményebb drogellenes törvénye a magyar – a rendőrség miért nem tudja elpucolni az utcáktól a kamudílereket. Az a helyzet, hogy pont az érvényben lévő jogszabály miatt. A törvény ugyanis nem csak a kábítószer-terjesztést szankcionálja keményen, hanem a fogyasztást is, sőt már az is büntetendő, ha valaki kábítószert akar venni. Innentől persze senki se fog rendőrhöz szaladni azzal, hogy füvet/kokaint akartam venni, de majorannát/sütőport kaptam helyette. Jelenleg a jogszabály a törvény betartatásának legfőbb akadálya.

Akárki is találta ki a kamudrog bizniszt, zseniálisan rakta össze, hiszen:

1. Nem büntetendő, ha valaki majorannát vagy sütőport tart magánál, még akkor se, ha mindenki tudja, hogy azért van nála, mert drogként árusítja. Ahhoz, hogy valakit ezért bevarrjanak az kell, hogy fedett nyomozónak próbálja eladni kábítószerként a cuccot. Tegyük hozzá, nincs annyi fedett nyomozó a rendőrségen, mint ahány kamudíler grasszál az utcán.

2. Ugyanígy nem büntetendő, ha valaki nap mint nap hajnali 4-ig ácsorog az utcán.

3. Noha a csapatból valamelyik  fijjúnál mindig van kóstoló, ez sosem éri el a kereskedelmi mennyiséget, hiszen azért már nem csak kötelező elterelés jár. Ráadásul, mivel csapatban nyomulnak, ha rendőri intézkedésre kerül sor, a sötétben nagyon könnyen a járdára pottyan a cucc, és onnantól már nincs gazdája.

A megoldást az utcai térfigyelő rendszer jelenthetné, hiszen kamerák kihelyezésével a szomszédos Józsefvárosban is pillanatok alatt megszűnt az utcai prostitúció – holott azt még a Kádár-korszakban sem sikerült felszámolni. Persze nagy kérdés, hogy míg a Fake Drug Zone feliratokat felfújó srácokat kb. 15 perc alatt lekapcsolták, és azóta is eljárás folyik ellenük, ugyanaz a térfigyelő rendszer miért nem érzékeli a kamudílereket? Ugyanis a fijjúg nem adnak se számlát, se nyugtát, és nagy valószínűséggel közterületi árusítási engedélyük sincs. Innentől viszont a közterület-felügyelet köteles intézkedni – függetlenül attól, hogy mit árusítanak.

kazinczy_1.jpg

(Bencét és Danit igazoltatják a rendőrök, amikor felfújták a járdára a Fake Drug Zone feliratokat. A kép forrása: Kazinczy utca/Kazinczy Street FB-oldal)

A másik megoldás az lehetne, ha amerikai mintára itt is büntethetővé tennék a kábítószernek látszó termének árusítását, ugyanis ebben az esetben a rendőrség is léphetne.

A május 30-án esedékes, a közbiztonsággal kapcsolatos lakossági fórum előtt mintegy 2 héttel bejelentették, hogy mostantól plusz 50 főnyi készenléti rendőrt vezényelnek a Bulinegyedbe.

Kérdés, hogy mire lesz ez elég.

(A következő posztban innen folytatjuk.)