KURVÁK A BULINEGYEDBEN

A Bulinegyed egyik legirritálóbb jelensége az utcai prostitúció. Nem az erkölcscsősz beszél belőlem, nem is a gyermekeinket féltem (mit keresne egy gyerek este 11 és reggel 7 óra között az utcán?), nem is emberi jogi szempontból, vagy nővédőként nézem most a dolgot – bár úgy is lehetne: most a prostitúció velejáróiról lesz szó, mármint az, amivel kerületi lakóként találkozik az ember.

kurvak.jpg

 (A kép forrása: http://bulinegyedszele.blog.hu/admin/post/edit/13651176)

Az egyik haveromat 17-szer szólították le tavaly egy langyos nyári estén, míg általpalt az Astoriáról a Blahára a Rákóczi úton. Persze nem mondom, hogy minden nap ennyire mozgalmas, de a kapualjakban ácsorgó lányok hozzátartoznak az utcaképhez. Hozzáteszem, ez a legkevesebb.

A lányok ugyanis nem csak ácsorognak a kapuk előtt: ott bagóznak, kávéznak, töltik magukba a chipset, energiaitalokat, de az utcai szemetesig valahogy nem sikerül eljutniuk. A szemét egy része a kapuk előtti járdán végzi, más részüket a ház falán lévő díszek réseibe tömködik, és akkor a mindent elborító szotyihéjról még nem is beszéltünk. 

Még zavaróbb, hogy a lányok a lépcsőházakban vagy a házak előterében bonyolítják az üzletmenetet. Ez nem csak azt jelenti, hogy a késő este hazatérők jó eséllyel belebotolhatnak egy akciózó párba, hanem azt is, hogy a ház reggelre tele van használt óvszerrel és seggtörlő kendővel. Az se ritka, hogy ha a vendégekre vagy a lányokra rájön a szükség, további nyomaikkal boldogítják a lakóközösséget. Egy barátnőm, aki a házuk udvarán bérelt patkolóhelyet, hogy megvédje kocsiját a pajkosabb turistáktól, egy reggel azzal szembesült, hogy a motorháztetőn egy méretes segglenyomat, és különböző testnedvek csillognak. Bent a védett parkolóban.

Persze ehhez a lányoknak be kell jutniuk a házakba, ami elvileg nem olyan könnyű, mert a legtöbb házat proxys beléptető rendszer védi. Csakhogy nem védi. A lányok többségének legalább 4-5 házhoz van feketén vásárolt proxyja, amit a futtatójától kap. Kérdés, mit tehet a lakó az ingatlana védelmében.

Tapasztalataim alapján a lányokkal teljesen fölösleges beszélni. Egyrészt, mert amikor, az ember egy üzekedő párba botlik a kapualjban, nem feltétlenül emelkedik a sztoikus nyugalom magaslataiba. Másrészt, mert a lányok nyomorult helyzetén nem segít, ha végig kell hallgatniuk a lakók dörgedelmeit. A stricikkel lehet tárgyalni, csak nem vascsövet lóbálva érdemes indítani. A Bulinegyedben senki se akar balhét – az ugyanis árt az üzletnek. Nyugodtan lehet arra hivatkozni, hogy az ember nem szeret reggelente használt óvszert, seggtörlő kendőt, egyebet kerülgetni a lépcsőházban, valamint az is jó érv, hogy a lányok jelenléte a házban bőven kimeríti az illetéktelen behatolás fogalmát.

A legjobb persze az, ha a kaputelefon naplózza a belépéseket. Egy biztonsági kamera segítségével kiszűrhető, hogy mikor jöttek be a házba feketén vásárolt proxyval, és utána le lehet tiltani az eszközt.

Az is segíthet, ha a kuncsaftok felé egyértelműen jelezzük, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy a ház közös területén veszik igénybe a lányok szolgáltatásait.

27935569_1637567282956424_1317556267_n.jpg

(Mika Grafika – Simon Erika Krisztina: https://www.facebook.com/MikaGrafika/)

(A következő posztban innen folytatjuk.)